2018. máj 21.

A jégkorszak festőművésze autista lehetett

írta: Márti+Robi
A jégkorszak festőművésze autista lehetett

Hogyan tudta az ősember a barlangrajzait olyan pontosan, olykor háromdimenzióban elkészíteni, a tenyértől kiindulva, a pálcikaemberen át az igazi állati alkotásokig?

barlangrajz.jpg

Az ősember hogyan tudta ilyen precízen ábrázolni a számára fontos élőlényeket bármiféle képzőművészeti előképzettség nélkül, valamint korábbi minták teljes hiányában?

Egy tanulmány szerint azért, mert ezek a művészek autisták lehettek.

Korábban azt feltételezték, hogy kapcsolat volt a művészi tehetség és a kábítószer használat között. Úgy gondolták, hogy az őskori rajzoló valamilyen tudatmódosító növényt ehetett, amitől profivá változott egy rövid időre. Lehet. Viszont az érdekes, hogy a 30-40 ezer éves alkotások minden barlangban egyforma mintázatokat mutatnak.

Jelen forrás szerint a kábítószerek csak arra szolgálhattak, hogy az egyén meglévő képességeit letompították, elnyomták. A rajzolást negatívan befolyásolták.

barlangrajz_2.jpg

Szerintük a nagyfokú részletgazdag ábrázolásnak a magyarázata, hogy készítője autista volt. Az autisták részletekre való figyelme eredményezhette a csodálatos jégkori alkotásokat. Ez a tulajdonság nagyon gyakori az autizmussal élők körében, és ritkán fordul elő a nem autistáknál.

A kutatások kimutatták, hogy az autizmus génjei örökletesek és visszavezethetők az emberiség hajnalára. Sokan úgy gondolják, hogy az autizmus nem betegség, hanem minden emberre jellemző tulajdonság, amely széles spektrumon mozog, ezáltal különböző mintázatokat produkál. És szerintük ezek a tulajdonságok segítették a jégkorszaki ember túlélését.

Feltételezik, hogy az autizmus részben egy evolúciós válasz a jégkorszaki klímaváltozásra.

Forrás: Paul Seaburn – Mysterious Universe 

 

Mennyire lehetett autista a jégkorszaki Picassónk? Nehéz megmondani.

Véleményünk és tapasztalataink alapján arányaiban ugyanannyi kiemelkedően tehetséges nem autista gyermek van, mint autista.

 

Autisták voltak az ősi világ időmérői?

Szólj hozzá

Képességek Ősidők