A karácsonyi vacsora közben Samu, az ovis autista, kíváncsian és egyre izgatottabban oda-odapillant a fa alatt sorakozó ajándékokra. Már nagyon várja, hogy a család befejezze a vacsit és elénekelhesse a Kiskarácsony, fakarácsonyt, mert utána következik a kicsomagolás.
Ha már beszerezted az ajándékot, azt rojtosra bontottátok-csomagoltátok, és már jól megy az adok-kapok, akkor csak egy valami szükséges a karácsonyi ünnepi hangulat megalapozásához: a fenyőfa együttes feldíszítése.
Idén sem egyszerű karácsonyi ajándékot választani autista gyermekednek, barátodnak?
A harmadik gyertyám elfújása után felgyorsultak az események. Egy perc sem telt el úgy, hogy anyu és apu össze ne kaptak volna valamin. Teljesen kikészültek, pedig ÉN mindent úgy csináltam, ahogy azt ÉN „láttam”.
"Ugye szeretnéd, ha megmondanám, hogy mit hoz neked az én Jézuskám karácsonyra?" Ezt a kérdést már többször hallottuk a feleségemmel egy nem autista ismerősünktől. A csoportunkba járó autista gyerekek hasonló beszólásain jókat szoktak derülni a szüleikkel, amikor délután értük jönnek a suliba és…
Mi a csudát vegyek már megint annak a kölyöknek? Tavaly is csak földhöz vágta a kapott ajándékát, ami persze ripityára tört. És csak annyit mondott a drága auti kisfiú: „Nem kellett volna?!”. Amit még százszor megismételt.
Alapvetően két embertípus nem örül egy ajándéknak: az egyik, akit gyermekkorában a szülei nem szoktattak rá, a másik pedig, akiből az anyatermészet kispórolta ezt a képességet: az autisták.