Gyerekmentes életre és full szexre vágytam – mondta az Aspergeres fiatal nő
Nem akarok anya lenni, de még csak meg sem akarom kockáztatni azt. Aspergeres vagyok, és habár sok autista remek szülő lesz, ez nem az a valami, amit én tovább fontolgatnék. Egyszerűen nincs meg bennem, hiányzik belőlem az az ösztön, ami ahhoz kell, hogy gondoskodjak egy másik személyről, de azért vágyom a kielégítő szexuális életre.
Próbáltam ötféle fogamzásgátló tablettát, de mindegyik pszichózist, erőszakos kitöréseket vagy extrém viselkedéseket okozott. Bipoláris vagyok és Addison-kórban szenvedek. Felajánlották a fogamzásgátlás egyéb formáit is, mint a reggeli tablettát, vagy megemlítették az abortuszt, de egy valamiről senki sem beszélt: a sterilizálásról.
Szeretném azt hinni, hogy a mai emberek többsége jobban megérti a fogyatékosokat, és felismeri, hogy mi is élvezzük a szexet. De minden orvos, akit a sterilizálásról kérdeztem, azonnal megpróbált elterelni. Még csak vitatkozni sem akartak. Én már tizenhat évesen meg voltam győződve arról, hogy ez a megfelelő a számomra, ha szexelni akarok, márpedig én akarok!
Amikor fiatalabb voltam, mindenfélét mondtak rám: koraérett, drámai, bonyolult. Túlságosan fiatalon kezdtem el habzsolni az életet, a legnagyobb sebességgel éltem át mindent. A szüleim gyanították, hogy Aspergerem van éppen úgy, mint mindkettőjüknek, de ezt csak 2016. januárjában diagnosztizálták nálam is.
Amennyire visszaemlékszem mindig másnak éreztem magam. Furcsa gyerek voltam, bár voltak barátaim. Amikor mindannyian befejeztük az általános iskolát, kiürítettük a szekrényeinket és a barátaim hazavitték a holmijaikat. Én úgy gondoltam, hogy már nem lesz a továbbiakban rájuk szükség, én szépen kidobtam a téli kabátot, a könyveket és a tornacuccomat. Erre a tanár hívatta az anyukámat, hogy ezt elmondja neki. Tényleg nem értettem, hogy amit tettem, miért volt az probléma.
A gimi sokáig nem a legjobb hely volt a számomra, és 16 évesen ki is rúgtak. A tanárok rémálma voltam: cigiztem, csavarogtam és az idősebbekkel lógtam. Senki sem értett meg egészen addig, amíg egy bentlakásos suliba nem küldtek. Ott egy tanár úgy gondolta, hogy a spektrumon vagyok és akképpen állt hozzám. Az iskola ettől kezdve jobb lett, de a pusztító kapcsolat az megmaradt.
Tizenöt éves koromtól a fiúzásaim kaotikusak és károsak voltak. Nem voltam tisztában magammal, mindig rossz karakterekhez mentem és nagyon ráfáragtam. Nem tiszteltek engem. A szexuális oktatásom nem segített, mert az önbecsülésem az nulla volt és erre jött még a fogyatékosságom. Az egyik exem megkérdezte, hogy az Asperger az fertőző? Ezek után gyakran küzdöttem azzal, hogy szexinek érezzem magam. Mindent aránytanul túlreagáltam.
Aztán történt valami szörnyű dolog. Miután totál berúgtam, 15 évesen, nem védekeztem szex közben és terhes lettem. Abortuszra mentem.
Mindezt csak pár hónappal később mondtam el a szüleimnek. Annyira elszomorítottam őket. Azt mondták, hogy bárcsak elmondtam volna nekik, hogy támogatni tudtak volna abban, amin átmentem. Anyukám emlékszik arra, amikor hét éves voltam, mindig azt mondtam, hogy nem akarok gyereket. Habár már nagyon fiatalon gondoltam erre, még sem változtattam rajta. Nem nagyon kedvelem a gyerekeket, és kellemetlenül érzem magam a közelükben. A terhesség megerősítette, hogy ez az a valami, amit soha nem szeretnék. Ezért a sterilizálás tűnt a legjobb megoldásnak.
Anyukám és apukám, amikor először mondtam nekik, azonnal megértették a vágyamat, hogy sterilizáltatni szeretném magam. De azt soha nem gondoltam, hogy ilyen hosszú csatákat kell vívnom az orvosokkal, hogy komolyan vegyenek.
Mindig úgy éreztem, hogy nem leszek jó anya, különböző okokból. Ez nem önellenes, inkább öntudatos – gondoskodni magamról és a kapcsolataimról. Meg kellett tanulnom, hogy brutálisan öntudatos legyek. Az orvosoktól nem vártam együttérzést, de a megértés jól esett volna.
Ezeket mondták nekem a dokik: Megváltoztathatnád a gondolataidat, túl fiatal vagy még ennek az eldöntésére, nem gondoltál valami más fogamzásgátlásra?. A terhes nőknek a szűrővizsgálatokon kimutatott genetikai hibák miatt ajánlják, és egy olyan valakinek, mint én, aki meg van győződve arról, hogy soha nem akar ilyen helyzetbe kerülni, azt pedig furcsának tartják.
Alig hittem el, amikor egy orvos végül végig hallgatott. De még akkor is hosszú volt az út. Meg kellett győznöm még egy dokit, egy sebészt és egy pszichiátert, hogy ez lenne a helyes döntés. Miután mindannyian egyetértettek, még mindig úgy mondták, mintha az a legrosszabb hír lenne.
A műtétem napján ötkor keltem, egyrészt mert korán kellett ott lennem, másrészt nagyon izgultam. Nyolc évig vártam erre és tudtam, hogy az anyukám is ugyanezt érzi. Egyikünk sem hitte el, hogy mégis megtörténik. Az Aspergerem miatt nagyon gyorsan idegessé válhatok, ez így is lett.
Miután felvettem a műtősköpenyt, bementünk egy szobába, hogy beadjanak egy injekciót és betegyék a branült, de a tanuló nővér sokat küszködött vele. Próbálta az egyik kezem, de nem ment neki, majd próbálta a másikat. Nagyon feldühített.
Még mindig izgatottnak éreztem magam, amikor bevitettek egy olyan szobába, ahol nyüzsögtek a férfiak és a nők. Nyilvánvaló volt, hogy orvosok, de egyik sem mutatkozott be, vagy magyarázta el, hogy mi a szerepe. Volt egy nőgyógyászati szék, amibe bekötöttek és elkezdték a levenni a köpenyem és rám tették az érzékelőket. Nem kérdeztek meg mielőtt leöltöztettek, ami tovább növelte a szorongásomat, de próbáltam arra összpontosítani, hogy végre megkapom, amit akartam.
Talán túlságosan érzékeny voltam, de tudtam, hogy senki sem örül egy ilyen eljárásnak, egészen addig, míg meg nem kaptam az érzéstelenítést. Megkérdezték, hogy nem aggódok-e vagy sajnálom-e. De én egyiket sem.
Amikor felébredtem, teljesen megkönnyebbülten éreztem magam. Visszakaptam a testem azután, amiért olyan sokat harcoltam, amit mások vitatnak, de én hittem, hogy ez a legjobb számomra. Most félelem nélkül élvezhetem a teljes szexuális életet – amihez minden fogyatékos személynek joga van.
Az Instagramom fotóin bemutatom, mennyire szeretem a meztelen testet és az izmokat. Néhányan – beleértve az exeimet – figyelemfelhívónak vagy rossznak tartják a viselkedésemet, de ez nem érdekel. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy provokatívnak tekintenek, de én a dolgokat másképp látom. Számomra a meztelen emberi test csodálatos. Ez művészet, ami annyira kifejező. Most jó kapcsolatban élek egy engem támogató és megértő partnerrel, Robbal, aki a kezdettől fogva tudja, hogy Aspergeres vagyok, és nem csinál belőle nagy ügyet. Szóval nem érzem magam kiszolgáltatottnak. Csak azt érzem, hogy egy csapat vagyunk. Mindketten az erőemelés nagy útján járunk – Rob belga bajnok. Nagyon hálás vagyok az orvosoknak, akik végül komolyan vettek és visszaadták az életemet.
Mindazok, akik közel állnak hozzám megértették, miért tettem ezt, és a többi számít?
Forrás: The Guardian
Húsvét hétfőjén lesz az Autizmus Világnapja, de csak akkor lehet rájuk gondolnunk?
