1.

Egykor autista gyerek voltam, mára autista felnőtté nőttem. De én soha nem érzékeltem szellemeket.

Gyanítom, hogy ennek jó oka van, nevezetesen, hogy szellemek nem léteznek – vagy legalábbis még senki sem tudott valódi, megbízható bizonyítékot felmutatni a szellemek létezésére. Az autizmus különböző módon érinti az embereket. Az én esetemben ez racionális és módszeres gondolkodást jelent, amely nem képes hinni a természetfelettiben, mint például a szellemekben.

2.

Autizmusom van, és úgy nőttem fel, hogy a családommal mindig sikerült szellemekkel teli házba költöznünk. Az egyik házban apám folyton karcolásokat talált magán a zuhany alatt. Úgy tűnt, bármi is volt velünk, nem tetszett neki. Szerintem az nem tetszett, ahogy anyámmal bánt.

Egy másik házban emberek árnyékát láttuk elmenni az ablak előtt, de ha kinéztünk, nem volt ott senki.

Egy másik házban furcsa dolgok történtek. A bezárt bejárati ajtó mindig lassan magától kinyílt, pedig rendesen be volt zárva. Volt egy szoba, amibe nem mertem bemenni. Furcsa illata volt, amit csak én éreztem. Amikor anyám főzött, és hátat fordított a pultnak, majd megfordult és gyakran egy bontatlan mentolos rágógumit talált rajta.

Jelenlegi házunkban a meghalt kedvenc cicáink szellemét látjuk.

3.

A szellemek nem igaziak. Sem gyerekként, sem felnőttként nem láttam még szellemet. Több autistát ismerek személyesen, és ők sem.

Az, hogy autista vagy, nem tesz fogékonyabbá a nem létező képzeletbeli dolgokra.

4.

Szerintem az ND-k nagyobb valószínűséggel érzékelik a szellemeket, mint az NT-k. (NT = neurotípusos, ND = neurodivergens). Számos autizmussal élő barátom állandóan erről beszél. Mindannyiunknak volt néhány paranormális élménye. Másrészt pár barátomnak, akik nem autisták, fogalmuk sincs, miről van szó.

5.

70 éves vagyok, és 60 évesen derült ki, hogy autizmusom van. A diagnózis előtt és után sem észleltem szellemeket. Soha. Nem hiszek a szellemekben. Gyanítom, hogy mások is használják a logikájukat, úgy, mint én, és nem hisznek a szellemekben. Ez az én véleményem.

6.

A 16 éves autista lányom, aki csak gépeléssel kommunikál, arról beszélt nekem, hogy eltűnt gyerekek lelkei keresik meg. Egy hete mesélte, hogy volt vele egy kislány, és az folyton azt mondta neki, hogy keresse meg. Kíváncsi lettem, ezért elkezdtem kérdezősködni tőle a kislányról. Elmondta a nevét, hogy Portugáliából jött, és folyton ismételte a Bahamák szót. Nézelődtem a neten és feljött, hogy eltűnt egy lány Portugáliából. A lányom folyton mondogatta, hogy keressem meg. Elszórtan közölt információkat, amik nem voltak igazán egyértelműek. Megírtam ezeket a rendőrségnek.

Megkérdeztem a lányomtól, hogy van valaki ezekkel a gyerekekkel, amikor eljönnek hozzá? „gram” mondta ő. És rájöttem, hogy a 16 éve elhunyt nagymamám az. A lányom egyáltalán nem is ismerhette, mivel őt örökbe fogadtuk.

Kutatások szerint I.

Általában:

- az autisták fejlett logikai és mérlegelési készségekkel rendelkeznek,

- az ASC személyéknél megfigyelhető az információk szisztematikus és nagyon logikus, racionális feldolgozása,

- az autizmussal élő emberek általában következetesebbek, a részletekre nagyobb figyelmet fordítanak.

Kutatások szerint II.

- Az autizmussal élők másképp dolgozzák fel az eseményeket, főleg, ha érzékszervi feldolgozásról van szó. Másképp élik meg a világot. Így előfordulhat, hogy olyat látnak, hallanak, éreznek vagy érzékelnek, amit mások nem. Ez magyarázatot adhat arra, hogy miért vannak gyakran nagyobb összhangban a paranormális világgal. Igazi „szellemmágnesek”. 

- Az autista embereknek, különösen a gyerekeknek szükségük van a megértésre, a felfedezésre.

- A jó hír az, hogy az autistákhoz vonzódó szellemek általában barátságosak, és nem akarnak kárt vagy félelmet okozni.

Filmen

Come play - Gyere játszani című horrorfilm erre a témára vajaz, de a szörnye nem igazán igazodik az előbbi állításhoz. Valószínűleg azért, mert nem érti sem a gyermeki lélek rejtelmeit, sem pedig az autizmust. A szörny olyan barátot keres, aki hasonlít rá. Oliverben, az autista kisfiúban véli felfedezni azt. Bár Olivernek is – mint minden gyereknek – egyszer van barátja, egyszer nincs, egyszer összevesznek, majd kibékülnek és így tovább.

A vásznon megjelennek autizmussal kapcsolatos mindennapi nehézségek, megoldások:

- kommunikáció okoskütyükkel,

- motiváló ötlet az ölelés kiváltására,

- tanórán „segítő és odafigyelő” személyi asszisztens jelenléte,

- osztálytársi felvetés, hogy miért tehet meg valamit Oliver, amiért más meg büntetést kap?

- Youtubon Spongyabob 0-24-be,

- az érzelemmentes arc nem egyenlő a nulla érzelmi szinttel,

- osztálytársak szívatása,

- a fejlesztő tanár – amit mi is állandóan teszünk – javasolja, hogy az anyuka segítsen fiának barátokat szerezni,

- az anya, aki szeretné, ha fia „normális” lenne, és az apa, aki szerint akkor már nem ő lenne,

- az anya, aki későn veszi észre (de legalább felismeri), hogy későn vitte autista gyermekét szakemberhez, és talán emiatt soha nem fog már beszélni,

- a "mindenrőlgondoskodó" anya, aki egész nap rohangál és megköveteli a dolgokat, „dolgozik” a gyerekével, és az este beugró apa, akiből tíz perc alatt hős lesz = Oliver anyát gyűlöli, apát szereti.

Nem a tipikus horror van benne.

kép

És az igazság, ami ideát nálunk van

A 3-4 éves autista gyerkőc a fejlesztése első lépcsőfokain gyakran nézeget ide-oda. Néha ráragad a fal egy pontjára és halandzsál „látszólag a semminek”. Szemét oda szegezi – nagy ritkán tényleg olyan érzést vált ki, mint a Hatodik érzék. Ideális esetben a rendszeres fejlesztés eredményeként a tekintet leválik a sarokról, a társalgás átvált felém, majd az kiterjed a családja irányába, csökkenek vagy elmúlnak az álmatlan éjszakák, a hallucinációhoz hasonló dolgok. (Ha hasonlókat tapasztal, akkor célszerű szakemberhez fordulni.)