2016. már 18.

Autisták voltak az ősi világ időmérői?

írta: Márti+Robi
Autisták voltak az ősi világ időmérői?

monolito_de_la_piedra_del_sol.jpg

Azték napkő

Az esszé szerzője John Elder Robison, aki maga is asperger-szindrómás. Három könyvét 65 országban forgalmazzák.

Amikor ősi civilizációkról olvasunk, rengeteg rejtéllyel találkozunk. Egy örök kérdés, hogyan képes egy társadalom (állítólag) technológia, írás és számítási rendszerek nélkül kifejleszteni egy matematikai képességet, amivel csillagok és bolygók mozgását tudja kiszámítani. Egyértelmű bizonyíték van arra, hogy sok korai civilizáció nagy pontossággal tudta ezeket mérni. Olyannyira, hogy egészen mostanáig mi sem tudjuk felülmúlni őket.

Egy kérdés, amit még soha nem láttam felvetve az alábbi összefüggésben: van okunk azt gondolni, hogy a korai matematikusok és mérnökök autisták voltak?

Az elmúlt néhány évben tanulmányoztam az autista emberek szerepét a történelemben, főleg az egyházban. Van arra utaló elfogadható bizonyíték, hogy évezredekig az egyházak voltak az otthonaik az autistáknak, és valóban mi, aspergeresek formáló erővel bírtunk a világ több vallására.

Például, Isaac Newton, akiről sokan azt gondolják – viselkedése és saját írásai alapján –, hogy autista volt. Ma már tudjuk, hogy Newton alkotta meg a differenciál – és integrálszámítást. Azonban ez csak egy része, amit a tudásából megosztott másokkal. Vannak autisták – beleértve magamat is –, akik manipulálni tudják a hullámokat a fejükben. Ha ez igaz volt Newtonra is, akkor ezt egy veleszületett képességének köszönhette. Ebben az értelemben ő nem talált fel semmit. Inkább csak a különböző gondolkodásmódjait írta le.

Ez „Newton most”. Az ő idejében jóval többet írt a teológiáról és a vallásról, mint a tudományról. A maga korában ismertebb volt teológusként, mint matematikusként. Amikor visszamegyünk az időben, azt fogjuk látni, hogy a legtöbb tudóst és nagy gondolkodót az egyházak támogatták. 1800 előtt az egyházak voltak a logika, az értelem, az elvont és tudományos gondolkodás központjai.

Mindezeket szem előtt tartva sok leírást találunk autista viselkedésekről a korai egyházi emberek tetteiben. Még a szállásukról is találunk bizonyítékokat. Ehhez pedig nem kell tovább keresnünk elég, ha megnézzük a némasági fogadalmat tett vagy elmélkedéssel foglalkozó szerzetesrendeket, akik a napjaikat hűvös celláikban töltötték. Ma ezt „érzékeny-barátnak” neveznénk. Minek hívták ezt akkor? Ésszerű megkérdezni, hogy a múltban mikor jelenet meg ez először. A York University archeológusa, Penny Spikins azt állítja, hogy autista vonások már 100.000 évvel ezelőtt megvoltak az emberi genomban.

Amikor visszatekintünk néhány ezer évre, kevés írásos feljegyzést találunk. Viszont ezek a csekély számú, de részletes leírások elegendőek ahhoz, hogy utólag tudjuk megvizsgálni volt-e egy adott személynek abban az időben a mai értelemben vett autizmusa. Nagyon erős jele van annak, hogy az autizmus volt a háttérben. Ezt a naptárból látjuk. Tartsd észben, hogy a naptárakat hagyományosan a papok munkájának tartották.

Az ókori civilizációk nagyon bonyolult naptárakat készítettek, amelyek össze voltak kötve hosszú és rövid időszakú égi eseményekkel. Rendkívüli pontossággal tudták előre jelezni az éveket és az évszakokat. Az évezredek alatt feljegyeztek gyakori és ciklikus égi változásokat.

Érdekes, ahogyan változtak a naptárak az idők folyamán. Manapság a naptárakat használjuk a napjaink, heteink tervezéséhez. Ütemezzük, hogy mit csinálunk 10-én és hová megyünk 3-án. Tudjuk, hogy az adott nap egy születésnap vagy egy évforduló. Az események, amelyeket beírunk a naptárunkba csak nekünk fontosak, egyébként jelentéktelennek tűnnek.

Az ősi naptárak több pillanat dátumát rögzítették a naptárakban. A naptárak számolták a napokat a világ kezdetétől és számolták az órákat annak végezetéig. Előre jelezték a csillagképek változását és az üstökösök érkezését. Elődeinknek a naptár mondta meg, hogy mikor ültessenek, sőt hogyan navigáljanak. Ha még soha nem tetted, azt javaslom neked, hogy fedezd fel a maja, az egyiptomi és az indiai naptárakat, hihetetlenül lenyűgözőnek fogod találni azokat.

A korai naptárak többnyire sokkal bonyolultabbak, mint a ma használtak. Mégis a régieknek nehezebb volt fenntartani és kalibrálni az elektronika és szabványok hiányában, amelyekre manapság támaszkodunk. A legalapvetőbb szinten az ősi naptárak az éggel voltak összefüggésben. A tudásuk erre épült, amelyet folyamatosan gyűjtöttek és továbbadtak a következő generációknak.

A régészek felteszik a kérdést: a korai társadalmakban miért volt szükség ilyen bonyolult és szerteágazó naptárrendszerekre. Míg ez egy jó kérdés, de ennél érdekesebb – számomra legalábbis –, hogy milyen személy tudta ezt a naptárt elkészíteni és működtetni?

Ahhoz, hogy megtaláljuk a választ, elég az autista közösség felé tekintenünk. Michael Fitzgerald pszichiáter tanulmányozta a naptárkészítéshez szükséges számítási képességeket és más tudósok készségeit. Úgy találta, hogy a naptárkészítés képességei szinte kizárólag egyes autista emberekben van meg. Tapasztalata szerint ezek az emberek, akik képesek naptárt készíteni, gyakran meglehetősen ki vannak zárva a mai társadalomból. Mégis ők azok, akik teljes pontossággal meg tudták mondani a holdfázisokat vagy a hét egy napját az elmúlt ötszáz évből vagy a jelenlegiből is.

A régészek és a történészek tanácstalanok abban, honnan voltak az ősi embereknek ilyen matematikai képességeik, amivel építeni és működtetni tudták a naptárjaikat. Végtére is, ők még csak nem is ismerték az írott nyelvet. Szóval hogyan lehetséges, hogy mégis magasabb a matek tudásuk? A válasz egyszerű. A matek az autistákban volt. Ez velük született, már az elméjükben rejlett. A gyakorlat tette jobbá, nem volt szükség a formális oktatásra.

Szükséges ezt bizonyítani? Kérdezz meg egy autistát, aki képes a naptári számolásra, hogy hogyan gondolkodik. Nem tudják. Ez olyan mintha azt kérnék tőlem, hogy mutassam meg a munkámat, amikor zenét komponálok a fejemben. Ez egy olyan dolog, amit mi tudunk, de nem feltétlenül tudjuk ezt leírni másoknak, hogy ők is meg tudják csinálni. Newton megalkotta a differenciál és integrálszámítást és megváltoztatta a világot. Valami hasonlót látok a naptárszámításnál.

Ennek hiányában reális, ha a hagyományos régész kérdést vesszük elő és feltesszük: ki más, ha nem egy autista személy tudta a fejében működtetni az ősi idők naptárját. A történészek azt mondják „nincs bizonyíték arra, hogy volt matematikai tudásuk” és lehet, hogy igazuk van. Nekik nem volt szükség matekra. Nekik autizmusuk volt.

És igen… a tudomány arra utal, hogy lehetséges, hogy nem találunk bizonyítékot a számítógépekre az őskorból, de néhányunknak ott van az autizmus a génjeiben, valamint a genetikai evolúcióban.

Nézd, hová jutottunk.

Dr. Fitzgerald megjegyezte, hogy a legtöbb naptártudós autistát lakóotthonokban vagy intézményekben találta. Azt mondják, hogy teljesen fogyatékosok, átlagosan 70 alatti IQ-val. Pedig olyan, mintha nekik még a maja és egyiptomi naptárak is játékok volnának. Csakugyan a játék a megfelelő kifejezés.

2.000 évvel ezelőtt ez a személy fogyatékos vagy tiszteletreméltó volt ugyanezért a képességért?

Ez egy érdeklődést kiváltó kulturális fejtegetés. Mi beszélünk az összes kihívásunkról. Rohamok, depresszió, nyelv. De ha tudtál naptárt készíteni a fáraók idejében, ott könnyen lehetett megbecsülést és ellátást kapni.

Nem mintha, ez könnyebbé tenné az életet, a korai sámánok és papok életét gyakran jellemzik kínzó és fájdalmas szavakkal. A megbecsülés nem feltétlenül jelentet kényelmet. De azt jelentette, hogy volt egy helyünk a világban, amit mára nagyrészt elvesztettünk – sokan így érezzük.

Mit gondolsz?

_______________________________________________________________________________________

A gondolkodás folyamatát láthatóvá tenni igen érdekes és egyben bonyolult feladat. A Daily Mail-ben jelent meg a Dash-nak nevezett amerikai autista kisfiú „gondolkodós” munkája.

Feladat: Bobbynak négy tízcentese van. Amynek 30 egycentese van. Kinek van több pénze? Honnan tudod? Mutasd be, hogyan gondolkodtál!

2e23a1a500000578-0-image-m-79_1446737215761.jpg

Hasonló feladatot én is elvégeztettem három autista gyermekkel.

gondolkodos_rajzok_marti_robi.jpg

 

Ajánlom kipróbálásra – nem csak autiknak!

Csak a gondolkodás folyamatát kell lerajzolni!

 

Forrás: psychologytoday.com

Fotó:    Azték napkő - wikipedia

           Bobby munkája - dailymail.co.uk

Szólj hozzá

Képességek Ősidők