2019. okt 04.

Jogosítvány autizmus diagnózissal.!?

írta: Márti+Robi
Jogosítvány autizmus diagnózissal.!?

Idén februárban nagy felháborodást keltett az angliai autista sofőrök és hozzátartozóik körében a DVLA döntése.

A DVLA – a brit közlekedési hatóság – kötelezővé tette az autista személyek számára, hogy tájékoztassák őket az autizmus diagnózisukról, még akkor is, ha az nem befolyásolja a vezetésüket. Habár ez nem jelenti azt, hogy automatikusan bevonják a jogosítványukat. Ha nem teszik, akkor ezer font pénzbírságot vagy esetleg büntetőeljárást vonhat maga után, ha autózás közben balesetet okoznának.

samuele-errico-piccarini.jpg

Ezt a NAS – Nemzeti Autista Társaság – azonnal megtámadta. Meglepő volt még számukra az is, hogy egyetlen autistákkal foglalkozó szervezettel sem egyeztettek, és nem is értesítették őket. A szervezet egyik vezetője elmondta: hogy az autizmus egész életen át tart, és nem lehet tudni, hogy az mikor fogja befolyásolni a vezetést.

Az Esélyegyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság szóvivője közölte, hogy elvárják az előzetes konzultációt bármilyen fogyatékossággal élő embert érintő ügyben.

Ezek hatására néhány hét elteltével a közlekedési hatóság megváltoztatta a döntését: az autizmus diagnózist nem kell közölni velük, ha az nem befolyásolja a biztonságos vezetéshez szükséges képességeket /ilyen például az útmutatójuk szerint: figyelem, koncentráció, megértés, jó reakcióidő, tervezés, szervezés, önellenőrzési képesség/. Az addig beküldött papírokat megsemmisítik.

A blogunk indulása óta több száz autizmussal élő gyerek, felnőtt, idős "érdekes, kimagasló, kevésbé érthető..." tulajdonságát mutattuk be, akik már bölcsisként vagy akár hetven évesen kaptak diagnózist, amit általában alapos kivizsgálás előzött meg.

Költői kérdésünk:

 

Fotó

Szólj hozzá

Diagnózis Jogosítvány