2018. már 24.

Az anya derékbősége és az autizmus kapcsolata

írta: Márti+Robi
Az anya derékbősége és az autizmus kapcsolata

A Northwestern Egyetem kutatói 36.451 anya anyagát nézték át, akik 2007 és 2008 között szültek, és utána egy éven belül részt vettek egy nemzeti egészségügyi szűrővizsgálaton.

terhes.jpg

Dr. Geum Joon Cho, aki a tanulmányt vezette, azt mondta: "Azoknak az anyáknak, akiknek a terhességük előtt a derékbőségük 80 cm vagy annál nagyobb volt, azoknak a gyerekeinél az autizmus kockázata 65 %-kal nagyobb volt, mint a kisebb derekúaknál.

Korábbi tanulmányok már vizsgálták a testtömeg-index és az autizmus kapcsolatát.

2015-ig nyomon követték a megszületett gyerekeket, akik között 265 autista lett. A derékbőség alapján túlsúlyos anyáknál 65 %-kal nőtt az autizmus esélye. A BMI alapján vett elhízás és az autizmus fokozott kockázata között önmagában nem volt összefüggés.

Forrás: MedicalXpress

Szólj hozzá

Diagnózis Felmérés