2017. már 27.

Hülyének nevezték, ezért tanult, perelt és győzött

írta: Márti+Robi
Hülyének nevezték, ezért tanult, perelt és győzött

A londoni Ketan Aggarwal arra panaszkodott, hogy túl lassú a zene a spinningen. Az edző erre bepipult és odakiabálta: Ne mondd már meg, hogyan végezzem a munkám!, majd a csoport előtt megszégyenítően még odaszólt: Hülye!

256-swns_virgin_court_02.jpg

A 30 éves autista Ketan panaszra ment a Virgin Active edzőteremlánc vezetőségéhez, de azok nem voltak hajlandók megbüntetni az edzőt.

Ketan nem hagyta magát. Elhatározta, hogy bíróság elé viszi a fogyatékosságán alapuló hátrányos diszkriminációt. Hogyan tudja a leghatásosabban bebizonyítani, hogy nem hülye? Úgy, hogy a bíróságon saját maga „ügyvédje” lesz.

Ketan, aki egyébként adminisztrátorként dolgozik, fogta magát és a könyvtárból kölcsönzött szakirodalmat és a neten keresgélt hasonló eseteket.

Annyira jól ment a felkészülése, hogy megnyerte a pert. Az edzőteremnek ki kellett fizetnie a perköltséget, valamint fél millió forint körüli kártérítést és bocsánatot kellett kérniük.

"Kétszer hívott hülyének. Egy szellemi fogyatékost hülyének nevezni olyan, mint gúnyolódni egy kerekes székesen. Ha tényleg buta lennék, akkor nem tudtam volna pert nyerne egy 1 milliárdos cég felett. Nem vagyok jogász. Mindez nekem két év kemény munkájába került.  A könyvtárban kellett laknom. Érdemes volt. Ez nem a pénzről szólt, hanem az elvről."

Azért az nem semmi, hogy egy ilyen hatalmas céggel szemben nyert az autista fiatalember.

Szólj hozzá

Bíróság Képességek