2015. máj 04.

Mit szeretnének az autista tanulóink a Télapótól?

írta: Márti+Robi
Mit szeretnének az autista tanulóink a Télapótól?

mikulas_2.jpgVannak néhányan, akik úgy gondolják, hogy az autizmussal élő gyerekek nem vágyakoznak, nem szeretnek ajándékot kapni. Igen is, a legtöbbjük szeret és valamilyen formában ki is fejezi a kívánságát.

A fejlesztés során nagy hangsúlyt fektetünk a vágyaik felszínre hozására. A „Télapó puttonya” remek alkalom.

mikulas_1.jpg

A csoportunk gyermekeivel az elmúlt hetekben tudatosítottuk, hogy ki-mit szeretne kapni. A kívánságaikról készült rajzokat az ablakba ragasztották, mert azt mondták: „A Télapó akkor fogja látni!”

Mindenkinél közös volt a Pepsi és a Kinder tojás. Három hete olvastunk először Bartos Erika: Anna, Peti és Gergő: Családi fészek című könyvéből. Azóta még szabadidőben is kérik a gyerekek, hogy olvassunk a sorozatból. Akik éppen mással játszanak vagy dolgoznak, azok is „fülelnek” a mesére.

Két kisfiú kért Anna Petit. Az egyikőjük nagyon szeretne Pöttyös Túró Rudit és egy ilyen mesekönyvet. Sajnos anyukájának nincsen pénze a Pöttyösre. Ezt tudja, sőt ebből még azt is kikövetkeztette, hogy nem fog kapni Anna Petit sem „mert az nem akciós”. Nagyon vágyik a könyvre, ezért elkezdte magának lerajzolni, amit otthon is nézegethet majd.

 

 

mikulas_3.jpg

 

 

Szüleiknek „könnyű dolguk van”, mert konkrétan megnevezik, amit kérnek. Még ilyeneket szeretnének a fiúk: Verdás autót, Boci csokit, Xbox-t és hozzá sportos játékot, Rózsaszín párduc mese DVD-t, Sajtos Chio Chips-et, Kinder csokoládét, lövöldözős csokit, Gumball csodálatos világ figurákat.

Autizmusban súlyosan érintett, nem beszélő egyik tanulónknak hatodikán megmutatjuk a legkedveltebb édességeit, amiből választhat.

 

 

 

 

 

 

 

 mikulas_4.jpg

Biztosak vagyunk abban, hogy az elmúlt hetekben végzett előkészítő munkáinknak meg lesz az eredménye: az autizmussal élő tanulóink örömmel fogják fogadni a Mikulás csomagot.

 

Kovácsné Csabai Márta és Kovács Róbert

Szólj hozzá

Mikulás Oktatás Ajándék