Ilyen dolog is csak ott történhet. Ahol az ember képes boldogulni a benne rejlő pozitívumok mentén, azaz, ahol nem azt nézik a körötte levők, hogy mikben tér el az átlagostól és nem kezdik ki emiatt, nem akarják padlóra küldeni, ha nem olyan, mint az átlagos. Szemlélet - ebben más amerika, mint európa. Ma is. Ma is a lehetőségek országa az a kontinenes, míg a miénk az egyre jobban erőltetett szabványosnak való megfelelőségé. Ha Európa meg akar változni ezen learadásában, akkor változtasson a szemléletén. Ha nem akar, az is érthető, csak akkor meg ne akarjon jobbnak látszani, mint az USA. Kemény kihívás ez a még mindig feudalista csökevényeken araszoló Európának. Értem úgy, hogy minden nemzet államnak, amely egyszerre kívánja az amerikai hatékonyságot és a régmúltból rámaradt, ortodox nemzeti érdekérvényesítés sikerét. A kettő ehgyütt ugyanis már száz évvel ezelőtt sem ment, pont ezért lett amerika sikeresebb. Nem kel megsértődni, pontosabban nem ezt kell tenni - csak gondoljuk át, hogy ők mennyivel másképp fogták fel az első, majd a második világháborúban történt részvételüket. Szerintem senki európai polgár nem ugathat be nekik se Koreáért, se Vietnámért - Európa kurvára nem volt partner már a második VH-ban sem Amerika számára - csak lehúzta őket, az angolszász rokonság miatt, Churchill révén. De, ezen kívül semmit nem adott annak az új kontinensnek, s lakóinak. Simán beleszarhattak volna mind a két alkalommal, amikor Európa rájuk szorult - de nem tették. A második alkalommal elég lett volna részükről Japánt agyonverni, hisz ők támadták meg őket közvetlenül, az volt az ő igazi háborújuk. Ám, mégis részt vállaltak az európai fronton is, és végül nekik köszönheti nyugat-európa, hogy nem Sztalin vagy valamelyik utódja diktálja ma is nekik a mannát. Szóval, azért legyen eszünk felfogni, hogy amit nem mi szartunk, az nem a mi szarunk, és amit nem mi szartunk, arról nem hazudjuk azt, hogy de. Mert elég szarul jön ki, ha még is ezzel próbálkozik itt akárki.

Nem tudom eldönteni, hogy dícséretes-e, hogy dolgozni tudott, vagy ez egy autista ember kihasználása.

Magyarországon odáig nem jutott volna el, hogy iskolába járhasson, mert mindenhonnan kiutálták volna vagy a tanárok, vagy a szülők, vagy a gyerekek. Viszont hetente kétszer kiment volna hozzá egy magát fejlesztő pedagógusnak nevező nő, aki megivott két kávét egy óra alatt, elsopánkodta, hogy a férje megcsalja és éppen válni készül, aztán elbcsúzik, hogy jön majd a jövő héten, mert ezen a héten pont aznap van egy fogászati időpontja, így nem tud jönni mégegyszer. Ja, hogy Sárikával nem is találkozott? MIért, itthon van...?
(ne röhögj, megtörtént a családban.)