Ok! De vajon miért? Miért vannak még mindig együtt? Két nyomós ok van rá: az egyik a gyerekek, a másik...

Hiszem, hogy a feleségemnek autizmusa van. Kb. egy évvel ezelőtt a fiamat magasan funkcionáló autizmus spektrum zavarral diagnosztizálták, és elkezdtem róla olvasni. Minél többet tanultam, annál inkább meg voltam győződve arról, hogy a feleségem is az.

Mindig is sejtettem valamit, úgy csinált dolgokat, hogy mindenkit feldühített, és soha nem látta be, hogy ő volt az oka. Képtelen volt megtartani egy munkahelyet, persze mindig más volt a hibás, soha nem volt olyan, hogy ő az, aki nem tud bánni az emberekkel. Nincsenek barátai, mindenkiben a hibát keresi.

A saját szemszögéből látja a dolgokat.

Emlékszem egyszer vacsorázni mentünk, de az étterem zárva volt. Azt mondta nekem, hogy ő abban az étteremben akar enni. Mondtam nekem mindegy, azért még ajánlottam néhányat. Az nem jó - mondta. A következő negyedórában éttermeket ajánlgattam, de ő csak az elsőbe akart visszamenni. Javasoltam további húsz éttermet, de ő továbbra is az elsőben akart enni, ami zárva volt. Aztán megjegyezte, hogy én „túl merev vagyok és meg kellene tanulnom a kompromisszumot kötni”. Mindig azzal vádolt, hogy önző vagyok, amikor nem értek vele egyet. Soha nem látta, hogy ő az, aki túlságosan is merev.

A feleségem soha nem látja az összefüggéseket. Ismeri a tényeket, de nem látja köztük a kapcsolatot. Könyvvizsgáló volt egy nagy pénzintézetnél. Az ügyfeleknél kellett ellenőriznie a könyvelést. Miután minden információt összegyűjtött, jelentést kellett írnia. Ezeket képtelen volt egyedül elvégezni. Így miután hazajött elvárta tőlem, hogy én írjam meg a beszámolót. Hiába nézte órákig a leírt tényeket, nem jött rá az összefüggésekre. Csak annyit kértem, hogy a főbb pontokat írja le, de arra is képtelen volt. Az összes tény egyformán volt fontos szerinte. Nem tudta megmondani, hogy mi a lényeg, és mik azok, amelyek azt alátámasztják. Nem látta, hogy mely tények között van kapcsolat és melyek között nincs.

Amellett, hogy nem tud riportot írni, számos ügyfél panaszkodott rá. Néhány évig volt a cégnél, mert azt megvette egy másik és a kettő egyesült. A részlege több vezetőváltáson ment keresztül, így senki sem tudta őt igazán kiismerni. Teljesen elveszett a nagy átszervezésekben. Azóta több munkahelyről elbocsátották, és már tíz éve nem dolgozik.

Soha nem voltam egy nagy író és nem akartam beszámolókat írni egy hosszú munkanap után. Amikor megemlítettem, hogy nem akarom csinálni, mérges lett és azt mondta, hogy soha nem támogatom őt. Számos alkalommal kértem, hogy hagyja ott a munkáját, de elutasította. Arra nem gondolt, hogy a munkája milyen hatással volt rám.

A feleségemnek van egy nagy problémája a borravalóval. Ugye az a szokás, hogy 15-20% borravalót hagyunk az étteremben. Persze emiatt mindig csatázott velem. Leginkább 10%-ot adott, amivel totál felidegesített. Több alkalommal a pincéreket kérdezgette a borravalóról. Hogy elkerüljem az ilyen szituációkat, próbáltam úgy intézni, hogy ne menjünk étterembe. De ha mégis elmentünk, számíthattam a harcra.

Miért vagyok még mindig a férje?

Jó kérdés. Gyakran megkérdezem magamtól. Az első dolog, hogy van két gyerekünk - a második után vazektómiát csináltattam. A feleségem külsőre nagyon vonzó nő. Csak nagyon ritkán mond nemet a szexre. Indonéziából jött, nagyon régimódi és engedelmes. Milyen hülyének kell lennem ahhoz, hogy a poklot is elviseljem csupán a szexért?

Gondolnom kell a két gyerekemre, nem tudom elhagyni őket. Szükségük van rám. Amellett, hogy az apjuk vagyok, védelmeznem is kell őket. Feleségem a butaságaival nagy galibát okozhat otthon, és én vagyok az egyetlen, aki ezt megakadályozhatja. Egy példa rá: annyira merev, hogy elvárja a srácoktól egyék meg az ételüket még akkor is, ha annak szörnyű íze van vagy már tele vannak. Nekem kell megküzdenem értük.

Több pszichológus ajánlotta a naptár módszert a fiúnknak, amiben láthatja a napirendjét, és így könnyebben veheti az akadályokat. Egy éve kértem a feleségemet, hogy használjon ő is ilyet, de arra meg azt mondta, hogy a napi programja a laptopjában van. Egyedül kellett megcsinálnom és használnom a fiam viselkedésének kezelésében. A feleségem akkor meg azért lett pipa, amiért nem vontam be.

Miért gyűlölöm ennyire?

Azt tudom, hogy az autizmus egy zavar, szimpatizálok vele, elvégre a fiam autista. Végigmentünk az autizmus összes kritériumán, mire a feleségem elismerte, hogy neki is az van. Még azt is felismerte, hogy az ő édesanyjának is megvannak a magasan funkcionáló autista tünetei.

A feleségem csúcs a fiúnk fejlesztésében, aki egy tehetséges autizmussal élő gyermek 150 feletti IQ-val. A világ legjobb specialistái segítik őt. Los Angelesben élünk, ahol a Kaliforniai Egyetem vezető autizmus kutató központja van (UCLA). A fiamat a legjobbak segítik, valamint a legújabb eredmények is elérhetőek számunkra.

A feleségem nem buta, az IQ-ja 115. Jól ismeri ezt a témát, és aktív tagja egy ázsiai családok gyerekeit segítő csoportnak. Kértem, hogy diagnosztizáltassa magát, de elutasította. Azt állítja, hogy nem árt azzal senkinek. Ez az, ami a gyűlöletet kelti bennem, a gyerekek és én nem számítunk.

__________________________________________

Pár hozzászólás /a pikánsakat kihagytuk/.

Egy autista feleség:

Én egy autista feleség vagyok, és bár tudom, hogy milyen kemény lehet a férjemnek mellettem megmaradnia. Évtizedekig mondták nekem az emberek, hogy milyen hülye és lusta vagyok, és egészen a közelmúltig fogalmam sem volt, hogy mi volt a baj velem.

Egész életemet azzal töltöttem, hogy próbáltam normális lenni és elrejteni a problémáimat. Soha nem voltam képes megtartani egy munkát. Az agyam nem jól működik. Megragadott, hogy az indonéz feleség képtelen volt megírni a beszámolókat és azokat fontossági sorrendbe rakni. Nekem is pont ilyen problémáim voltak. Bárcsak tudnék magamra vigyázni.

Annyira igyekszem, hogy mindent magam csináljak, de néha még mindig segítségre szorulok, amit persze az emberek nem értenek: miért nem tudok bármit egyedül megcsinálni. Teljesen elszigetelődtem, és tudom, hogy férjem szeretné, ha más lennék, de az nem segít.

Állandóan próbálom betartani, hogy ne dühítsem őt fel, de mindig elfelejtek valamit vagy nem tudom, hogyan kell megcsinálni, vagy nem tudok rájönni, hogy mit felejtettem el.

Ez egy magányos és reménytelen módja az életnek. Az emberek mindig dühösek. Akikkel találkozok, azok hamarosan eltűnnek.

Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel a többi ember érzése. Az emberek fájdalma nagyon zavar engem. Néha annyira tanácstalan vagyok. Bűnösnek érzem magam, hogy a férjemnek így kell látnia a családját, templomba menni, a barátokkal találkozni, mindent nélkülem.

A végén folyton egymagam ülök valamelyik sarokban és az emberek meredten néznek rám. Bárcsak legalább egy barátom lenne.

Egy autista feleség férje:

A szerelem néha nem elég. Mindennap pengeélen táncolok egy autista nővel, akivel már 10 éve vagyunk házasok. Látom a fent említett tüneteket és persze mindig én vagyok a gonosz. Elpusztítja az önbecsülésemet és tönkreteszi a baráti kapcsolatainkat. Tanácstalan vagyok miután több alkalommal kidobott az otthonunkból jelentéktelen dolgok miatt. Azonban ez nem változtat azon, ahogyan iránta érzek.

Forrás: Experience project