Az élet váratlan helyzetei
Honnan tudja a gyermek mit csináljon, ha véletlenül leveri anyukája kedvenc porcelán kávéscsészéjét? Kinek, mikor és hol kell megtanítania a váratlan helyzetekkel való megbirkózás lépéseit a gyermeknek. Az iskola tutira ennek egyik színtere – legalábbis annak kellene lennie.
Amikor megkérdezik tőlünk, hogy mivel foglalkozunk, a válaszunk hallatán megdöbbent arcokkal szembesülünk.
A mimika megváltozása akkor kezdődik, amikor kimondjuk, hogy mi férj-feleség vagyunk, aztán folytatódik, hogy mi 7 autista gyermekkel dolgozunk együtt, és a végén beteszi az ajtót és a szemöldökök ívet kapnak, hogy mi ÉLNI tanítunk.
Bizony ám!
Az auti gyermeknek meg kell tanítanunk, hogyan kell örülni a szülinapi ajándéknak, az atléta után vesszük fel a pulóvert, milyen mérges arcot kell vágni, ha a társa hirtelen felborítja.
Sokan tévhitben élnek az autizmussal élőkkel kapcsolatban. Például azt hiszik, hogy az autisták az állandó állandóságot kedvelik. Ez akkor igaz, ha nem tanítják meg nekik időben a változatosságot, a változások elviselését – ami az életben ugyebár gyakran előfordul.
Így ezt is tanítanunk kell nekik. A váratlan és az előre jelzett változások elviselésének képessége épp annyira fontos, mint a kommunikatív beszéd. Rengeteget kell gyakorolni. Az elsőt a mindennapok alakítják, a másodikat mi. Mindkettőre mutatunk egy-egy példát.
Váratlan változás
A múlt heti hétfőnket a ”váratlan változás elfogadása” képesség fejlesztésével kezdtük, mert így hozta az élet. Aznap reggel tudtuk meg, hogy kis városunkba nem mindennapi kiállítás és vendégek érkeznek.
Colleen Bell, az USA nagykövete a nyírbátori Utazó Vagonkiállítás megnyitóján
Fotó: Élet Menete Alapítvány, a kiállítás szervezője
Nyírbátorunkba az Amerikai Egyesület Államok nagykövete, Colleen Bell azért látogatott el, hogy beszédet mondjon a holokauszt megemlékezésére készített Utazó vagonkiállítás megnyitóján. Kihangsúlyozta, hogy a tanulás segíthet abban, hogy még egyszer ne fordulhassanak elő hasonló szörnyűségek.
A beszéd nagy részét a srácaink nem értették, addigra már teljesen elfáradtak, minden erejüket kivette a séta, a vagonban lévő tárlat megtekintése, majd az ácsorgás a döglesztő melegben. Ezekhez még hozzájön, hogy a beszédértésük alapból gyengébb a nem-auti társaiknál, továbbá a téma értelmezése még a hozzáértők számára sem egyszerű.
Ezért még az állomásra menet számukra érthetően elmondtuk, hogy miről fogunk hallani:
Sok-sok évvel ezelőtt katonák jöttek, akik vagonokba tereltek kisfiúkat és kislányokat, anyákat és apákat, osztálytársakat és barátokat, majd elvitték őket elpusztulni, nem élni tovább. Váratlanul jött el a pillanat, miután már többet nem tudták testvérüket megpuszilni, nagypapát megmosolyogtatni, anyukát megölelni. Csak azért, mert ők zsidók voltak.
Az összes előadót hősiesen, csendben és nyugodtan végighallgatták a nebulóink.
Még a beszédek előtt megnéztük az installációt és pár percet beszélgettünk Dr. Verő Tamás rabbival.
A vagonban néhányan nagyon jókat kérdeztek Kapin Kingától, a tárlatvezetőtől: miért vannak lábnyomok a padlóra festve, ki nyitotta ki a szellőzőnyílást, mit jelentenek a kövek és a sárga csillag; miért van a régi vonaton új technika.
Mivel viszonylag jól felismerik az érzelmeket az arcokon, így a kérdezők a fotók láttán elszomorodtak.
Ekkor jött oda hozzánk Verő Tamás rabbi, aki humorral próbált mosolyt csalni a fiúk arcára. Sikerült neki. Nagyon jókat kérdezett, röviden és egyszerűen, melyek gyorsan újra nyugalmat teremtettek.
Elmesélte a kipa történetét, és elárult nekik egy nagy titkot.
Másnap lerajzolták a beszélgetést.
Előre jelzett változás
Tanulóink egyénre szabott – mint egy Brioni öltöny – napirendet használnak. Ebből tudják, hogy mi fog következni. Ez nagyfokú biztonságot és nyugalmat ad számukra.
Az autista gyermek dührohamainak nagy részét a napirend hiánya, a „mi lesz ezután” nem tudása kelti. A változásokat is a napirendben jelezzük.
Szerdán a betervezett építkezős játékot változtattuk meg kávézósra. Mivel úgy is megbeszéltük, hogy egy kisebb kirándulásra elmegyünk valamelyik Cafe Frei-be, így a kávézós játék része lesz a felkészülésüknek.
Rendelés előtt a srácok kiszámolják és leellenőrzik, hogy van-e elegendő ”színes rúd pénzük”.
A matekórán tanultakat rengetegszer kell gyakorolni éles helyzetekben ahhoz, hogy gikszer nélkül tudják alkalmazni majd a valódi életben. Az iskolapados-osztálytermi tudás eleinte gyakran eltűnik, mint az álomban a gravitáció – ez egy Eredeti gondolat.
Felmerülhet benned a kérdés, minek autista gyerekeket kávézóba vinni?
A mi feladatunk segíteni a padavanjaink szüleit, a leendő barátnők helyzetét.
Egy édesanya autista kisfiával, egy fiatal lány autista barátjával, egy autista nagypapa autista unokájával olyan közösségi térbe szeretne kimozdulni, amit az emberek többsége vonzónak talál, ahová nyugodtan elmehetnek, ahol feltűnés nélkül tudnak eltölteni egy rövid időt.
Egész életük során az autizmussal élő gyerekek, felnőttek, idősek és öregek állandó megsegítést igényelnek, aminek a mértékére a gyermekkori /leginkább a 10-12 éves korig elsajátítottak/ felkészítés nagymértékben ki fog hatni.
Azt, hogy milyen ellátást tud majd igénybe venni az autista személy az attól függ, hogy hogyan tudja kezelni az ÉLET várt - váratlan helyzeteit.
