2018. máj 14.

Amikor ököllel kér az autista gyerek

írta: Márti+Robi
Amikor ököllel kér az autista gyerek

Amíg az autista gyermek kisebb és gyengébb a szüleinél, és úgy üt, rúg, vág, addig gyakran nem veszik komolyan, néha még mulatságosnak is találják. Ám ahogy serdül, és egyre jobban rögződik az agresszív viselkedés, amit egyre nehezebb kezelni, és egyre durvábbá válik a helyzet, annál elkeseredettebbek lesznek a családtagok.

Max, az autizmusban súlyosan érintett kissrác elérte azt a „nagyságot”, amikor erősebb lett az édesanyjánál és a testvéreinél. A szülők már nem képesek kontrollálni autista fiúkat.

 

A videón látható, ahogyan az autista fiú sajátságos módon próbálja elkérni, megszerezni amire szüksége van.

Otthon nem tudják a többi gyermekük biztonságát garantálni Max miatt, aki még csak tizenkét éves. Nem beszél, továbbá feltételezik, hogy társult értelmi fogyatékossága is van.

„Kiszámíthatatlan. Egy pillanat alatt agresszívvá válik, és olyankor üt-vág bármit, amit elér. A következő percben pedig olyan lesz, mint egy ennivaló kétéves” – mondja az anyuka.

Két éves kora előtt már autizmussal diagnosztizálták. Attól kezdve számtalan terápiát kipróbáltak. A speciális étrendtől, az oxigénterápián át, a gyógyszeres kezelésekig mindent. Anyagilag totál tönkrementek. Az anyuka szerint nem tudják kezelni az ilyen fajta autizmust Ausztráliában.

1_1.jpg

Attól félnek, hogy le kell mondaniuk Maxről és állami gondozásba kell adniuk. Aggódnak, hogy egy pszichiátriai osztályra fog kerülni, ahol majd begyógyszerezik.

2014 karácsonyán jött az első nagy ütés. Maxnek megfájdult a foga, amire csak később jöttek rá, mivel lekommunikálni nem tudta, ezért megütötte az anyukáját. A kitörések egyre gyakoribbak lettek és egyre nehezebben irányíthatóak.

„Le kell fognunk, hogy ne tudja magát és másokat bántani. Mindent zárunk. Az összes ajtót, ablakot. Amikor csak tud, akkor szökni próbál. Néhányszor még a rendőrség is segített megkeresni őt. Félelmetes, mivel egyáltalán nem érzi a közlekedés veszélyeit.

1_6.jpg

Mindannyian állandóan szorongunk. Max nagyon ragaszkodó, aranyos fiú, de hajlamos az erőszakos kitörésekre, amikor nem úgy történik valami, ahogyan azt ő szeretné.

Megtanultuk elkerülni a kiváltó szavakat. Ilyen például a NEM. Ha mégis, akkor mindenki célponttá válik, aki az útjába kerül. Eleinte csak én kaptam, de rájött, ha eléri a kutyát és a kis húgát, akkor arra mindannyian reagálunk. Ez tetszik neki.

Egy alkalommal, amikor egy általa is jól ismert helyre mentünk, én vezettem, ő mellettem, a kislányom hátul ült. Még egy képet is mutattam neki, hogy hová megyünk. Max jó hangulatban volt.

Százzal mentünk, amikor valamiért feldühödött. Azóta sincs ötletünk, hogy miért, de teljesen kiborult. Megfordult és elkezdte ütni Georgiát, aki pedig elkezdett sírni. Megálltam, lefogtam Maxet, aztán a lányommal gyorsan kiugrottunk az autóból és rázártam az ajtókat. Akárhányszor próbáltam visszaülni, mindig nekem támadt. Végül bezártam a kocsiba, amíg meg nem jött az apja, aki meg tudta nyugtatni.”

1_5.jpg

Max tudja, hogy gyengébb az apjánál. És amikor az apja ott van, akkor Max sokkal nyugodtabb. Ha nincs ott velük, akkor a legidősebb testvér veszi át az őrző-védő szerepet.

Van egy másik rémisztő szokása:

„Mindenféle dolgokat nyilvánosan tesz. Pucérra vetkőzik, mert fogalma sincs, hogy mi a megfelelő és mi nem. Ezek nagyon ijesztők még a férjemnek is, nemhogy a testvéreinek.

A gyerekek ajtajai kóddal nyílnak, hogy legalább a szobáikban biztonságban lehessenek.

Tudjuk, hogy szeret minket, mint a családját és mi is őt, de minden az ő igényei szerint történik.

Nagyon büszke vagyok a családomra, de nem szabad ilyen környezetben élniük.”

A szülők pontosan tudják, hogy csak idő kérdése és Max súlyosan megsérti önmagát vagy valaki mást. Azt is megtapasztalták; hogy az állam nem tud olyan helyet biztosítani, ami kielégítené az igényeiket, ezért minél előbb alternatív módot kell találniuk.

1_2.jpg

Az apa húga, Nicky Whelan híres hollywoodi filmszínésznő, akinek a segítségével adománygyűjtő akcióba kezdtek. Eddig több mint 50 ezer dollár gyűlt össze, amiből egy kisebb közeli albérletet szeretnének kivenni Maxnek, és azt biztonságossá tenni számára.

„Valami hasonló fog történni velünk is, mint azzal az autista kisfiúval, aki elszökött, majd holtan találták meg a sínek között, ha nem kapunk időben segítséget.”

---

Miért alakulhatott ki ez a helyzet? A többféle lehetséges verzió közül bemutatunk néhányat.

A verzió

Max valóban súlyos értelmi fogyatékossággal született, ami megnehezítette a fejlesztését.

B verzió

Max nem született értelmi fogyatékossággal, de a választott terápiák nem voltak megfelelőek számára.

C verzió

A gyakori terápia váltások és ezáltal a fejlesztő személyek cserélődései nem tudták meghozni rövid távon a várt gyors eredményeket.

D verzió

A szülők nem tudták vagy nem tartották be a fejlesztők javaslatait.

 

Azért még javítható Max viselkedése, és azáltal az egész család életvitele. Az autizmus félelmei leküzdhetőek.

---

Amikor ököllel kap az autista tinédzser - a napokban öten így rendezték le egyikőjüket.

Szólj hozzá

Oktatás