„Én hoztam őt erre a világra és velem is hagyja el. Isten bocsásson meg nekem, nem fog többet szenvedni. – írta a volt férjének a 63 éves Yvette a 34 éves nem kommunikáló, epilepsziás autista fiúk meggyilkolása előtt – Kérlek, ne gyűlölj, hogy magammal viszem őt. Nem bírom látni, hogy tovább szenvedjen.”

Yvette gondozta egész életében súlyos autizmussal élő fiát. A férje egy évvel ezelőtt elhagyta. Ekkor ébredt rá igazán, hogy mi lesz a fiával, ha ő meghal.

Akkoriban fia egyre többet szenvedett a súlyosbodó éjszakai rohamai miatt, amik néha egy óránál is hosszabbak voltak. Napokig egyedül ápolta, alig aludt.

A depresszió és kimerültség állapotában próbálta felvenni a kapcsolatot a Nemzeti Fogyatékossági Biztosítási Rendszer (NDIS) koordinátorával. De nem kapott választ. Üzenetet hagyott. Arra sem jött válasz. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.

„Azt akarom, hogy tudjad, mennyire sajnálom ezt. De belefáradtam, hogy csak a testvéred szenvedését lássam, és hogy nincs segítség számára." – írta a másik fiának.

„Remélem nem fogtok rám neheztelni, de nem bírom tovább nézni a drágám szenvedését. Éjjelente gyötrődik…, amikor láttok egy szivárványt, gondoljatok majd ránk… Akkor már békében leszünk." – ezt írta Yvette a nővéreinek.

A levelek után kitakarította a házat. Még a zenéket is összeválogatta a temetéshez. Aztán gyógyszert adott a fiának és megvágta a csuklóját. Majd ugyanazt tette magával is.

Amikor felébredt és rádöbbent, hogy a gyilkossági-öngyilkossági kísérlete kudarcba dőlt, hívta a három 0-t (olyasmi, mint a 112) segítségért és bevallotta a tettét.

„Együtt megyünk el, nem hagyom őt hátra – mondta Liz Hayes-nek, a 60 minutes műsorvezetőjének. Annyira, de annyira fáradt voltam. Úgy éreztem, hogy nincs semmiféle kiút számára. Ötven után rájöttem, hogy mi fog történni, ha mi már nem leszünk vele.

Nincsenek bentlakásos otthonok. Nincsenek olyan prospektusok, mint amiben az időseknek reklámoznak öregotthonokat.”

Tavaly decemberben Yvette bűnösnek vallotta magát. A bíró meghallgatta, hogy egész életében hogyan gondoskodott a fiáról, nagyrészt a férje segítségével, majd egyedüli gondozója lett, amikor a házassága felbomlott. A bíró közölte, hogy nem küldi börtönbe, hanem 24 hónapos közérdekű munkára ítélte.

Paul Coghlan bíró: „A törvény elismeri, hogy helye van az együttérzésnek és a kegyelemnek. Meg vagyok győződve arról, hogy az ön esete egy olyan eset, amely kegyelmet érdemel.”

Az ügyvéd elmondta, hogy az anya elérte a válságpontja csúcsát. A motivációja az együttérzés és a szeretet volt. A szeretet vezérelte, nem a harag. Ő aktívan kereste a segítséget, de nem kapta meg időben.

Megvizsgálták a támogató rendszert, az NDIS-t. A rendszerrel kapcsolatos panaszok száma emelkedik, nem válaszolnak időben, és nem veszik figyelembe az egyedi igényeket.

Yvette megkönnyebbülve érezte magát, amikor a kísérlete sikertelen volt. Ám továbbra is bűntudatot érez. Biztatja azokat, akik hasonlóan kétségbeesettek, hogy hívják az összes segítő szervezetet.

A becslések szerint 2020-ra kb. félmillió fogyatékos fog az otthonában élni. Több mint 32 ezer 45 év feletti lesz a 70-90 éves szüleikkel.

"Amikor szembesülnek a rideg valósággal, hogy meg fognak halni, akkor azt találják majd, hogy a gyermekeik számára csak korlátozott lehetőségek lesznek. Minden szülő tudni akarja, hogy a gyermekére vigyázni fognak-e, méltósággal, tisztelettel és szeretettel fognak-e vele bánni, amíg meg nem hal."

Forrás: News.com.au

Az autizmus félelmei leküzdhetők