2017. feb 03.

Az autistákról beszélő számok

írta: Márti+Robi
Az autistákról beszélő számok

Te is úgy gondolod, hogy az autisták hatékony tanításához elegendő, ha a pedagógus vagy a gyógypedagógus 30 órás autizmus képzésen vesz részt? Ha igen, akkor te is tévedsz. Teljesen mindegy, hogy milyen autista valaki. Penge egy valamiben vagy totál gyenge mindenben? A lényeg, hogy autista. És ha az, akkor spéci támogatásra van szüksége a suliban.

2013-ban Angliában még úgy saccolták, hogy száz gyerekből több mint egy autizmus spektrum zavaros. Ma már inkább úgy gondolják, hogy 68-ból 1. De ez mindegy, a lényeg, hogy egyre többüknek van papírja róla. Ez azt jelenti, hogy minden tanárnak a munkássága során lesz autista az osztályában.

Ez komoly nehézséget jelent a tanároknak és a szülőknek egyaránt.

3600.jpg

Fotó: The Guardian, Graham Turner

Tavaly Angliában hétezer autizmussal foglalkozó szakember és tanár írta alá Nicky Morgannak, az oktatási miniszternek küldött levelet, amelyben az autista tanulók oktatási helyzetére hívták fel a figyelmet.

2013. őszén a Női Tanárok Nemzeti Szakszervezete (NAUSWT) egy nagy felmérést készített az előző tanévre vonatkozóan. 501 tanárt kérdeztek meg - lehetett volna többet is - és az eredményeket egész Angliára és Walesre érvényesnek tekintették. Ennek hatására az angol kormány felülvizsgálja a tanárok alapképzését, amibe szeretnék az autizmust bevenni.

1. A megkérdezettek 60%-a szerint nem volt tananyag az autizmus, amire pedig nagy szükségük lenne. Mi a maradék 40%-kal értünk egyet. Feltéve, ha azért válaszoltak úgy, mert úgy gondolják, hogy főiskolai tanítói, tanári szakokon éppen eleget kell tanulni, és plusz egy féléves autizmus szeminárium nem sok mindenre elég a valódi életben.

Saját élményünkkel támasztjuk alá. A felmérés időszakában egy cambridgeshire-i állami iskolában jártunk, ahol kb. nyolcvan pedagógus és asszisztens dolgozott nagyjából száz gyerekkel. Voltak köztük enyhe, közép és súlyosan értelmi fogyatékos diákok és persze autisták. Az első reggel bekísértek minket az egyik osztályba. Láttunk néhány kisgyereket és egy rakás „anyukát”. Több volt a felnőtt, mint a kicsi. Csakhogy az anyukáknak hitt felnőttek nem anyukák voltak, hanem az egyikük volt a tanár a többiek pedig az asszisztensek. Minden osztály így épült fel. /Volt LEGO tanáruk, akinek csak legózni kellett két-három gyerekkel egy-egy tanórán./

Azt mondják, hogy az angol tanárok nagyon jól képzettek. Európában hosszú ideig csak a birminghami egyetemen volt autizmus szak, amíg az ELTE Bárczi Karán szintén be nem indították.

Szóval a 7-10 fős osztályokban 5-7 pedagógus mellett is bőven voltak nehézségek és problémás viselkedések az autista nebulóknál.

Akkor mit lehet elvárni egy 30 fős osztályban 1 tanártól?

2. Az is kiderült, hogy egy év alatt a speciális igényű tanulók száma 6,5 %-kal, az autistáké 8%-kal nőtt. És ebből adódik, hogy a tanárok 35%-a vette észre, hogy az elmúlt egy évben nehezebbé vált autizmus szakemberek segítségének igénybevétele.

3. Megkérdeztek 500 családot is, akiknek autizmussal élő gyermeke van. 23%-uk arról számolt be, hogy autista gyermeküket kizárták a suliból. Ezek közül tízből néggyel nem hivatalosan tették azt. Sokkal nagyobb arányban zárnak ki véglegesen SNI tanulót, mint normált. A leggyakoribb kizárási ok a viselkedési probléma. Auti gyereknek pedig ebből van bőven.

4. A szülők és a gondozók 42%-a mondja azt, hogy autista gyermekeiket bántalmazzák a suliban. 74%uk szerint különösen nehezek, sőt ijesztőek a szünetek és az ebédidő. Pl.: 1, 2.

5. Az auti diákok teljesítménye 0,6%-kal csökkent angolból és matekból az előző tanévhez képest. Biztos a többi tantárgyból is. Amíg a normál tanulók 9%-a nem tanul tovább a 8. osztály után, addig a sajátos nevelési igényűek 16%-a.

Ezek tények. Szépíteni nem igazán lehet rajtuk, inkább csak javítani.

De azt ne feledd, hogy ez még csak az autisták tanításáról szólt, az autisták fejlesztését még csak meg sem említettük.

Mi lesz ezek következménye?

felnott_autistak_foglalkoztatottsaga.jpg

Egy másik felmérésben kimutatták, hogy 2007. óta a felnőtt autisták csak 16%-a dolgozik teljes munkaidőben, egész bérért. Összességében a felnőtt autisták csak 32%-a végez valamilyen fizetett munkát.

Az Egyesült Királyságban az autista gyerekekre, felnőttekre évente 32 milliárd angol fontot költ az állam. Egy autista személyre egész élete során pedig cirka 570.000.000 Ft-nak megfelelő fontot. /Erről már részletesebben írtunk./

Hazánkban vajon milyen számok jönnének ki?

Szólj hozzá

Oktatás Top Felmérés Beszélő számok