2016. már 19.

Az autizmussal élők fiatalabban halnak meg

írta: Márti+Robi
Az autizmussal élők fiatalabban halnak meg

fekete_autizmus.jpg

Az autizmussal élő emberek korábban halnak, mint a népesség általában, melynek oka sokszor az epilepszia és az öngyilkosság, figyelmeztet erre egy jótékonysági szervezet.

Svédországban nemrégiben végzett kutatásra hivatkozva az Autistica jótékonysági szervezet úgy ismertette a problémát, mint egy „hatalmas rejtett krízist”.

A British Journal of Psychiatry tanulmányában olvasható, hogy az autista emberek átlagosan 16 évvel korábban haláloznak el.

A szervezet azt akarja, hogy tíz millió fonttal növeljék meg a további kutatásokra szánt összeget.

Epilepszia és öngyilkosság

A svéd kutatás során 27.000 autista felnőtt egészségügyi anyagát nézték át, majd amelyeket összevetették a kontroll csoport 2,7 millió /nem autista/ emberével.

A svéd Karolinska Institute által végzett kutatásban azt találták, hogy azok az autisták, akiknek társult értelmi fogyatékossága van, több mint 30 évvel korábban halnak meg – halálukkor az átlagos életkoruk 39 év. E csoportban lévő emberek vezető haláloka az epilepszia volt.

Az Autistica alapítója, Dame Stephanie Shirley fia, Giles görcsrohamban halt meg 35 évesen.

/Az eredeti videó a BBC oldalán érhető el./

A tudósok még mindig nem tudják pontosan megmagyarázni, hogy milyen kapcsolat van az autizmus és az epilepszia között, ezért is szeretnék, ha növelnék a támogatást az elkövetkező öt évre, hogy további kutatásokat tudjanak végezni.

A svéd kutatás szintén vizsgálta azokat az autistákat, akiknek nem volt társult értelmi fogyatékosságuk, ők átlagosan 12 évvel fiatalabban halnak meg – 70 év helyett 58 évesen. A szívbetegség után az öngyilkosság volt a leggyakoribb halálok ebben a csoportban.

Korábbi kutatások azt mutatják, hogy az autista nőknél nagyobb az öngyilkosság kockázata, mint a férfiaknál, és csak az autisták fele – akik fontolgatták az öngyilkosságot – volt depressziós, bár pont a kommunikációs problémájuk vezethetett oda.

A kutatást, melyet 2015. novemberében publikáltak online, Dr. Tatja Hirvikoski végezte, aki így jellemezte eredményeit ”sokkoló és elkeserítő”, és azt mondta ”sürgősen szükséges az ismereteink bővítése”.

’Gyalázatos’

Az Autistica vezérigazgatója, Jon Spiers a BBC-nek elmondta, hogy a felnőtt autisták halálozási száma ”hatalmas rejtett krízist” jelent.

A ”spektrum” különböző módon befolyásolja az embereket, akiknek a tünetei az enyhétől - egészen a súlyosig terjedhetnek.

Az autisták kb. negyede egyáltalán nem, vagy csak keveset beszél, és statisztikailag csak 15%-uk talál magának teljes munkaidős állást.

És ezen emberek három-negyedének van legalább egy társult mentális problémája, míg 40%-uknak kettő, mondja a szervezet.

Az Autistica szintén kéri a kormánytól, hogy végezzenek felülvizsgálatot az autisták halálozásáról az egész országban, valamint egy petíciót fog benyújtani a nyár folyamán a Downing Street-nek.

Mark Lever, a National Autistic Society vezérigazgatója elmondta, hogy még ennél is rosszabb a helyzet az Egyesült Királyságban.

Hozzátette: Nekünk nincs okunk azt feltételezni, hogy nálunk a helyzet más lenne.

Az Egészségügyi Minisztérium szóvivője elmondta: Hatalmas lépéseket tettünk ebben az országban ezen állapotok kezelésére, mint az autizmus, de még inkább fel kell gyorsítanunk a folyamatot.

Ezért dolgozunk együtt az autista emberekkel és a segítőikkel, hogy gondoskodjunk arról, hogy az egészségügyi ellátás az állapotuknak megfelelő legyen.

Gill Ackers édesanyja egy tizenkilenc éves autista lánynak, Ellienek, akinek mostanában kezdődtek a rohamai.

_88826957_gillackers-2.jpg

Ackers asszony leírta, hogy milyen a lánya rohamait látni: ”sokkoló és fájdalmas”.

Elmondta: Látva gyermeked szenvedését a rohamok alatt az elég sokkoló és fájdalmas.

Tudni azt, hogy ha valaki autista, ezért korábban hal meg az epilepszia miatt, az kettős csapás.

Szükségünk van a megfelelő válaszokra és ezekre most van szükségünk. Nem tudunk csak állni és nézni az autista emberek halálát a kutatás és a szakellátás hiánya miatt.

 

Tények az autizmusról

  • A becslések szerint az Egyesült Királyságban a lakosság 1%-a él autizmussal – kb. 700.000 ember.
  • Az autizmus költségei az Egyesült Királyságban a becslések szerint 32 billió font évente, melynek nagy része az élethosszig tartó gondoskodásból adódik, mondta az Autistica.
  • 4 millió fontot költenek autizmus kutatásra az UK-ban.
  • A legtöbb autista ember felnőtt, mégis keveset tudunk arról, hogy hogyan változik az állapotuk az idő előre haladtával. A kutatási támogatások csupán 2%-át fordítják az élettartam kutatására.

 

Forrás és fotó: BBC

Szólj hozzá

Depresszió Top Felmérés Asperger Halál ok