2018. sze 23.

Az ovis képekre nem engedték, így lett mára a H&M modellje az autista kisfiú

írta: Márti+Robi
Az ovis képekre nem engedték, így lett mára a H&M modellje az autista kisfiú

Sok kisgyerek izeg-mozog az ovis foglalkozáson, ki jobban ki kevésbé. Főleg, ha az óvónéni az óvodai ünnepségre készülve egész délelőtt próbáltatja a gyerekekkel a műsort. Az autista gyerkőcök inkább a "jobbanba" tartoznak.

alfie_2.jpg

Alfie, a magasan funkcionáló autizmussal élő kis srác nem bírta elviselni az ovis közösségét. Kiborult a többiektől, ütött-vágott. Az angol tanárnéni (nálunk az óvónéni) nem tudta kezelni a helyzetet, az ovis társak pedig így nehezen tolerálták azt. A közös játékokból kizárták, vagy nem is akart részt venni. A csoportfotózáson is amiatt nem tudott ott lenni.

Az apuka szerint a tanárok nem tudtak segíteni, ezért hat évesen egy speciális iskolába íratta. Egy olyan suliba Stevenagebe, ahol hasonló problémákkal küzdők járnak. Két évet pazaroltak így el.

alfie_1.jpg

Alfie még mindig nem bírja a csoportmunkát, de alakul. Itt már szeret a többiekkel játszani. Belekóstolt az úszásba, a tornába, a fociba, de egyik sem jött be neki.

Ekkor javasolta a család egyik barátja, John Christian (DJ és producer) az  apukának, hogy Alfienak modellkednie kellene. Egy profi fotós készített róla egy sorozatot, amit elküldtek a Zebedee Management ügynökséghez. Jónak találták a portfólióját, és kiválasztották.

Azóta rendszeresen jár fotózásokra, és beíratták egy színi iskolába. A H&M, a River Island és a Land Rover modellje lett.

alfie_6.jpg

Az apa boldog, hogy fia megtalálta azt, amit igazán szeret, amitől nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és magabiztosabb lett. "Azt szeretném, ha az emberek megértenék, hogy a fogyatékosság nem akadálya az álmaiknak."

alfie_4.jpg

"Imádom a modellkedést. Topmodell szeretnék lenni, amikor felnövök. Amikor a suliban beszélek erről a barátaimnak, azt mondják, hogy az nagyon király." - mondta a tizenegy éves Alfie.

Forrás: Mail Online

 A Zebedee Management modellügynökség fogyatékos személyeket foglalkoztat. A fotókon néhányuk látható.

"Modelljeink gyönyörűek! Nincs kifogás, nincs kompromisszum, nincs kétség. A tehetséget és a szépséget nem érdekli, hogy hány lábad van, vagy hogy milyen állapottal születtél.

Mint erre specializálódott modellügynökség elkötelezettek vagyunk a szépség, a fogyatékosság és a sokféleség megítélésének újradefiniálásában.

Hisszük azt, hogy megfelelő lehetőséggel és támogatással csodálatos dolgok történhetnek csodálatos emberekkel." Zebedee Management

Szólj hozzá

Modell Munkahely Óvoda