2017. sze 17.

Így tanítottuk meg repülni autista gyerekeinket

írta: Márti+Robi
Így tanítottuk meg repülni autista gyerekeinket

Az autizmus fejlesztésében van egy folyton felmerülő kérdés a szülők, sőt a tanárok részéről is: mikor mondhatjuk, hogy egy autista gyerkőc már tutira tud valamit? Ha százszor megismétli, vagy ezerszer megcsinálja?

A kérdés így nem egészen jó, egy kicsi kiegészítéssel már jobb lesz. Tudja-e a választ az autista kisfiú a megszokott helyen és időn kívül is, vagyis akkor, amikor apa éppen büszkélkedni szeretne vele. Tehát Jancsika nem csak az otthoni bejárati ajtóban tud köszönni apu főnökének, hanem a villamoson hajnal ötkor vagy a Péterfia csemege előtt a zuhogó esőben is.

Szomorú, de sajnos igaz: ennek gyakorlására van a legkevesebb lehetőség az oskolában /főleg 3-4. osztály után/. A feleségemmel mindig azon vagyunk, hogy az oktatási kereteinken belül olyan helyzeteket teremtsünk, ami hűen imitálja autista tanulóink várható felnőtt Életét.autista_repules_1.jpgAz ilyen viszont sok pénzbe kerül, legalábbis többe, mint ami erre fordítható. Az ingyen kapott könyvekből csak a száraz előírt tananyagot lehet …

Az Élet tanítását pályázati forrásból lehetséges kiegészíteni. Néhány éve az autista gyerekek problémás viselkedésének kezeléséről cseréltünk tapasztalatokat hét ország kollégáival. A kiírás és az átalányösszegű támogatás lehetőséget biztosított arra, hogy a projekt két éves időszaka alatt bármelyik partner diákjai elutazhattak egy másikhoz. A többiek nem vállalkoztak ilyen kalandra, de mi tudtuk, hogy a tanulóink többségének nem lesz még egy ilyen lehetősége egész életében. Így már a kétéves munkánk elején, pontosabban, amikor Kármán Tímeának, a Tempus Közalapítvány munkatársának az értesítését megkaptuk a támogatott projektünkről, elkezdtük a srácaink felkészítését egy repülős utazásra.

Mivel nem volt kötelező a diákok mobilitása, így először magunkat kellett meggyőzni, hogy merjünk-e bevállalni egy ilyen felelősségteljes feladatot, amiért csak a gyerekek és a szüleik háláját kapjuk.

Olyan gyerekekről írunk, akik két-három évvel korábban még alig kommunikáltak, a tömeget nem bírták, a mások érintésétől kiborultak, csak támogatós busszal jártak suliba; szülők nélkül, az otthoni ágyon kívül máson még nem aludtak, és ketten a projekt elején kerültek az osztályunkba.autista_repules_3.jpgVelük terveztük, hogy a második év végén meglátogatjuk a német iskolát. Bíztunk magunkban, a munkánkban és ezáltal a nebulóinkban is.

A mindennapos munkánkról, fejlesztésünkről most nem mesélünk. Csak azt mutatjuk be, hogy konkrétan mit tevékenykedtünk az oda-vissza történő repülésükért; plusz két alapvető dolgot, amik segítenek neked a munkánk jobb megértésében, amire minden autizmussal élőnek szüksége van.

A legfontosabb feladatunk megteremteni számukra a Nyugodt légkört bárhol és bármikor, amikor velünk vannak. Ugye leginkább az iskolában, de lehet a színházban, a boltban, az almáskertben, amikor a szüleik nincsenek velünk.

A nyugalom megteremtéséhez szükséges tudniuk, hogy mikor, mit, kivel, hol, meddig fognak végezni. Erre való a Napirend. Kinek szöveges, kinek képes, kinek vegyes, de ez mindegy. A lényeg, hogy értsék a napirendes rendszerüket. Tudják, hogy miután felkelnek, mosakodnak, felöltöznek, reggeliznek, elmennek a suliba…. A napirend nélkül jön az idegeskedés, a dühroham, a kézfej véresre harapdálása, anya felrúgása. Ha jó a napirend, akkor már megalapoztuk a nyugalmat. 

Nincs ebben semmi különös. Ha belegondolsz, te is összeállítod magadnak a napirendedet. Felsorolod a noteszedbe, vagy bepötyögöd a mobilod naptárába vagy csak a fejedben tartod. Még Orbán Viktor miniszterelnök úrnak sem lenne sikeres a munkanapja a napirendje nélkül.autista_repules_2.jpgRengeteget beszélgettünk a repülésről. Eljátszottuk a felszállást, a leszállást, a sorban állást, a motozást. Ezekről olvastunk, meséket néztünk, rajzoltunk. Amikor már lefoglaltuk a repjegyeinket, akkor szituációs játékok során gyakoroltattuk az ülésrendet, a snack elfogyasztását, és a repülési idő hasznos eltöltését.

Főpróbákat tartottunk: néhány alkalommal hajnalban mentünk a suliba, aztán hátizsákos hosszú sétákat tettünk, fellépcsőztünk a repülőhídunkra, piaci tömegben nézelődtünk, postán várakoztunk.

A legfontosabb pedig az volt - ami már nagyon hasonlított az éles helyzetre -, amikor elmentünk az Aeroparkba és a Liszt Ferenc repülőtérre. Ott megnézhettük a repülőtér működését. Átmotoztattuk a gyerkőcöket a beléptető kapunál. Közelről láttuk a le-felszálló gépeket, hallottuk a motorok dübörgő hangját, egy tűzoltótiszt bemutatta a Párducot, egy csúcskategóriás tűzoltóautót, testközelből megnéztünk több leszerelt repülőgépet. A srácoknak nagyon tetszett, amikor az utasok és párszor a pilóták is visszaintegettek nekünk.

Amilyen élményekkel teli volt az a nap, annyira volt fárasztó mindannyiunk számára. Ilyenkor jönnek elő "az autizmusból fakadó hiányosságok", amiket legjobban a szülők tudnak gyakoroltatni minden egyes nap.

A gyerekkel közösen elkészítettük a napirendjüket, azokon többször végigmentünk. Így, amikor azokat élesben használtuk simán ment minden. A kockás napirendi füzetükben a megtörténtet kipipálták, majd elolvasták a következő két pontot.

Feltűnés nélkül repültünk oda-vissza.

Felteheted magadnak ezt a két kérdést: miért jó nekem az, hogy egy autista tud repülni, azaz viselkedni a repülőn? Mert akkor miatta nem fog késni a géped, nem fog kényszerleszállást végrehajtani, nem fog idegesíteni a több órás repülés alatt. Miért kell egy autistának repülőn utazni? ...

Szólj hozzá

Repülés Utazás Oktatás Top