2017. júl 26.

Mit tudhat az őssejt az autizmusról?

írta: Márti+Robi
Mit tudhat az őssejt az autizmusról?

Kenneth, az amerikai kisfiú az elsők között van, akinek az autizmusát őssejt transzplantációval kezelik hét éves korától kezdve. A szülei nagyon elégedettek fiúk javulásával, „az átalakulás hihetetlen”. Ezért rendszeresen Panamavárosba utaznak, mert Maine államban még nincs engedélyezve ez a fajta kezelés.

Kenneth-et korán diagnosztizálták autizmussal. Ráadásul az anyuka önmagát hibáztatja azért, hogy gyermeke autista lett. Szerinte a fogorvosnál történt, amikor két délelőtt az amalgám töméseit cserélte ki a fogorvosa, és a levegőbe került higanyt a hat hónapos babája belélegezte, aki a padlón a hordozójában aludt. Majd öt évvel később megmérette a higanyszintjét. A dokik ilyet még nem is láttak, mert a skálájukon a 9 az már elég magas szint, de neki 95 volt.

A kisfiú hat évesen nagyon keveset beszélt, amiből a családon kívüli emberek semmit sem értettek. Egész nap csak kiabált, reggeltől-estig üvöltött. Azt hitte ez vicces és még tetszett is neki. Amikor rászóltak, még hangosabb lett. Felmászott a bútorokra, átmászott mindenen, bebújt az ülés alá a suli buszon és levette a ruháit. Az öltöztetést egyébként sem bírta, olyankor még hangosabban sikítozott, ami egész napos fejfájást váltott ki a szüleinél.

Egy kívülálló így jellemezné egyszerűen ezt a fajta viselkedést: Adnék én neki két olyat, hogy utána egész nap csendben ülne a tévé előtt! oxigen.jpg

Elkezdtek hiperbár oxigénterápiára járni, majd vettek egy készüléket otthonra /ami 20-30 ezer dollárba kerül/. Napi három órát töltött a kisfiú a kamrában és közben könyvet nézegetett, laptopozott. Nem lehetett egyszerű dolga. Ennek hatására nyugodtabbá vált. Már csak reggel és este tartott egy-egy másfél órás parádét.

Közben áttértek a speciális szénhidrát diétára is, ami a szülei szerint tovább javított az állapotán.

A család 2009-ben hallotta először, hogy az őssejt terápiát sikeresen alkalmazzák autistáknál Panamaváros egyik klinikáján. Bevállalták.

Egyik cikkben azt írják, hogy a köldökzsinórból levett őssejteket kapott, másik szerint pedig felnőttől levettet. Az utóbbi valószínűbb, mivel a köldökzsinórból vett mennyiség nem lenne elegendő ennyi kezelésre, valamint a saját őssejtjei ugyanolyan „autisták”, mint maga a kisfiú. Vagyis a kisfiú saját MINDENTTUDÓ sejtjei hordozzák azokat az autizmust okozó géneket, amiket éppen szeretnének átalakítani.

Egy nem autistától származó őssejt hibás kódként ismeri-e fel az autizmust? Vagy szerinte az autizmus nem is hiba?

Ennek a terápiának az egyik legnehezebb része az, hogy a MINDENTTUDÓ sejteket rávegyék egy konkrét terület „meggyógyítására”. A sebgyógyításnál viszonylag egyszerű lehet a feladat kiosztása, mivel ott látszik a seb helye és közvetlenül oda bejuttatják. Na de az autizmusnál? Mi is okozza az autizmust?

Láttál már őssejt beültetést? 2:20-nál megnézheted, ahogyan azt a múlt hónapban Kenneth megkapta egy felhőkarcoló 63. emeletén lévő klinikán.

A szülei azt mondják, hogy már az első kezelést követően javult a mondatszerkesztése és a környezetének elfogadása. Minden kezelés után a memóriája, a beszéde és a viselkedése jobb lett. Nyugodtabbá vált. Mentálisan és fizikailag erősödött. A tanárai szerint a beszéde, az olvasása olyan, mint a többi tanulóé. Matekból van egy-két évvel lemaradva. Ma már megközelítőleg egy átlagos tizenéves életét éli. Készül megszerezni a jogosítványát.

A bátyja szerint: „Ha úgy maradt volna, akkor féltem volna tőle, mert annyira erőszakos volt.” A húga most már örömmel mondja: „Ő a legjobb testvér! Csodálatos!”

A szülők nagyon boldogok azért, mert időben indították el ezt a folyamatot. Akkoriban sokat imádkoztak Istenhez, hogy tegyen csodát. Szerintük az oxigénterápia és a felnőtt őssejt beültetés mentette meg a fiúkat, ezek lettek azok a csodák, amiért annyit imádkoztak.

Autista gyermekük fejlesztése érdekében Kelley apuka és anyuka betartott egy roppant fontos dolgot: nem váltogatták a terápiákat, nem hagyták idő előtt abba. Ki tudták várni az eredményeket. Türelmesek voltak.

Sajnos a legtöbb szülő úgy gondolkodik: Már eltelt két hónap és nem hogy még mindig nem beszél, de semmilyen változást nem látok rajta! Elviszem máshoz!

Türelmetlenek és nem képesek kivárni a számukra is látható eredményeket.

Szeretnénk megnyugtatni a kevésbé tehetős szülőket, hogy szabolcsi módra mi is hasonló fejlődést érünk el az autista gyerekeinknél, mint ami Kennél tapasztalható. A sulinkban nincs oxigénterápia vagy speciális diétás étrend. Van zsíros kenyér tízóraira, vannak türelmes és együttműködő szülőink, valamint elég jó főnökeink és vagyunk mi. Nálunk a csodáért minden nap dolgozni kell.

Az őssejt terápia a jövőben reményt adhat autista gyerekek szüleinek. 

Aztán pedig a következő lépésben sokak ilyen könyvelővé akarnak majd válni.

Azért jobb ha tudod, hogy vannak mutáns autisták.

Szólj hozzá

Őssejt Top Fejlesztés költsége