2016. okt 06.

Hogyan szívatták meg az autista tinédzsert az osztálytársai

írta: Márti+Robi
Hogyan szívatták meg az autista tinédzsert az osztálytársai

A diákok gyakran hamarabb veszik észre az osztálytársuk autizmusát, mint a tanárok. Néhányuknak kitűnő érzéke van kiszúrni a gyámoltalan, ügyetlen, túlságosan tudálékosnak tűnő, néha nevetség hangsúllyal beszélő autista tanulókat. Durva dolgokat tudnak csinálni velük.

Kedden történt ez az eset egy kaliforniai középiskolában.

3918b2eb00000578-3821676-image-m-20_1475593640530.jpg

A 14 éves Michael Lozano éppen a tesiórához öltözött át, amikor észrevette, hogy elvették a vizes palackját, majd sárga valamivel tele kapta vissza. Kinyitotta és érezte annak furcsa szagát, aztán leöntötte a lefolyóba, ahol még habzott is.

Azonnal felhívta és elmondta a történteket szüleinek, akik éppen a suliban egy megbeszélésen voltak.

Az anyuka kérte, hogy azonnal vigye neki oda az üveget az irodába. Majd elmondta az irodában a történteket, hogy milyen csúnyán bántak az autista fiával az öltözőben.

Eközben a helyettes megállította Michaelt a folyosón, mielőtt beléphetett volna az irodába.

Nyilván a helyettes elvette az üveget és szappanos vízzel kimosta és visszaadta neki - mondta az anyuka.

A megbeszélés után az anyuka kereste a vezetőt. Egy irodista közölte, hogy az összes vezető találkozón van és nem elérhetőek.

A hozzáállásuk nem volt elfogadható, ami aggodalomra ad okot, nyilatkozta az anyuka.

Az ügyet a kerület kivizsgálja. Nagyon komolyan veszik az ilyen állításokat, panaszokat. Mindent kivizsgálnak és intézkednek, ha egy diákot zaklattak vagy sértegettek.

39183b2500000578-0-image-m-3_1475591256905.jpg

Az anyuka szíve összeszorult a történtek és az azt követő események miatt.

 Forrás: DailyMail

 

Vannak diákok, akik előszeretettel kihasználják az autisták csendességét, a dühkitörés mentességét – ami csak a felszínen nem látszik –, a fájdalomtűrő képességét, a vissza nem szólást, tanárnak elmondani nem tudást.

Ilyen általában integrált iskolában fordul elő, ahová normál intellektusú tanulók járnak, akiknek az IQ-ja 70 feletti.

Ilyen szempontból hazánkban azok az autisták, akiknek ennél magasabb az IQ-ja, azok duplán szívhatnak. Mivel százas IQ alatt nem képesek az összes tananyagot elsajátítani, plusz a kötözködő osztálytársak célpontjaivá válnak.

És újból felmerül a kérdés: milyen suliban tanuljon az autista gyermek: integrált, inkluzív, szegregált?

Voltunk olyan német szegregált iskolában, ahová ki kellett hívni a rendőrséget problémás diákokhoz. De valószínűbb, hogy integrált oktatásban jobban előtérbe kerül a másság.

A gyakorlatban pedig ott fog tanulni az auti gyermek, ahová befogadják, vagy ami a lakóhelye közelében van.

Az autizmussal élő személy felnőtté válásáig sajna elég sok szívatáson megy keresztül. A szégyenérzet, a harag csak gyűlik és gyűlik, ami végül:

  • vagy megsegítéssel csökken és még talán vezérigazgatóként végzi,
  • vagy képtelen feldolgozni és jön a depresszió és az öngyilkosság.

A magas IQ tehát ilyen szempontból hátrány. Egy svéd tanulmányban, amiről korábban írtunk, 27000 autista anyagának vizsgálata során állapították azt meg, hogy a magasabb intellektusú, a magasan funkcionáló autisták hajlamosak a depresszióra és az öngyilkosságra.

Kinek fognak hinni Michael esetében?

Megéri-e a társadalomnak megengedni az ilyen eseteket?

Szólj hozzá

Oktatás Top Szívatás